2.rész

Eljött a másnap. Az alfa választás és a beavatás napja. Luhan szobájában is lehetett hallani a farkas vonítást. Tudtam, hogy most valószínűleg engem keresnek mérhetetlen dühvel de nem érdekel. Kimásztam az ágyból amit Lulu rögtönzött nekem tegnap este majd az istálló felé sétálva kerestem a fiút. Kerestem őt mindenhol.. a házban az udvarban tényleg mindenhol de sehol nem volt. Egyre rosszabb érzés lett úrrá rajtam... kétségbe estem, hogy valami történhetett vele... Elővettem egy pólóját a szekrényből és az illata alapján próbáltam megkeresni őt. Átváltoztam majd neki vágtam az erdőnek... A fák sorban haladtak el mellettem az illat pedig egyre erősebb lett. 

A rossz érzésem beigazolódott... megálltam a fák között és házunkban megláttam Luhant ahogy két nagybátyám a háta mögött áll a kanapénak ahol ő ült és őrködnek felette miközben szüleim előtte járkáltak fel-alá és láthatóan nem repdestek az örömtől.
Hirtelen négy kar ragadott meg hátulról és kezdett a bejárat felé vonszolni.
-Ugyan már. Sehun! Kai! ezt békésen is ellehetne intézni.
- Sajnálom haver ez az alfa parancsa volt.-mondták szinte egyszerre.
-Naná, hogy az apám volt... ki más rabolna el egy ártatlan fiút, hogy haza csalogasson.-horkantam fel gúnyosan.
-Nem számít, hogy mit gondolsz... Részt veszel a beavatáson.-jelent meg előttem anyám.
A két fiú akik még mindig a karomat fogták elkezdtek bevonszolni a házba és mikor beértünk oda löktek Luhan mellé.
-Jól vagy?-súgtam oda a fiúnak aki csak egy bizonytalan bólintással válaszolt.
-Látom megérkezett az elveszett bárányka.-hallottam meg apám hangját majd belépett a szobába.
-Fiam...olyan fontos neked ez a fiú, hogy képes voltál vissza jönni érte?-nézett rám lekezelően majd egy gúnyos kacaj hagyta el a torkát.
-Igen eljöttem érte. És ha most megbocsájtotok.-ragadtam meg Luhan kezét, hogy magam után húzhassam de hirtelen elkapta őt egy kéz majd engem is ketten lefogtak.
-Naaa...Mit képzelsz mégis hova mész?-tette karba kezét és fejét rosszallóan csóválta.
-Ha engem nem is...Legalább Luhant engedjétek el.-néztem a fiút lefogó alakra.
-Chh...Még mit nem. Szépen itt marad a fiú ahogy te is.-mosolygott gúnyosan.
Láttam szegény fiún, hogy retteg ezért csak rámosolyogtam és halkan tudattam vele, hogy nem lesz semmi baj.
-Én erre nem vennék mérget.-kacagott a mögöttem álló majd szorított csuklómon.
Fájt ugyan de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy kimutassam csak halkan kacagni kezdtem.
-Ha te mondod.-mondtam olyan gúnyosan amennyire csak tudtam. Válaszul csak a mellette álló sráctól kaptam egy hatalmas pofont amitől hanyatt estem. Aki eddig csuklómat szorította elengedett és szánalommal végig nézett rajtam.
Mindenki körém gyűlt ezzel magára hagyva Luhant. Kihasználtam az alkalmat és oda kiabáltam neki.
-FUSS!-egy pillanatra ledermedt majd szaladni kezdett. Épp rohantak volna utána mikor átváltoztam és a még ember formában lévő alakjaikra rávetettem magam. Nem volt idejük reagálni ezért csak kivetettem magam az ajtón és a Luhannal ellentétes irányba kezdtem el rohanni....

____________________________________________________________________________
Bocsánat, hogy ennyit kellett rá várni és, hogy ilyen rövid semmit mondó lett.:/ Ígérem a következő hosszabb lesz.:)

1.rész

Anyám éles hangja törte meg egyedül a csendes estét amint épp velem kiabált körülöttünk pedig minden szempár ránk szegeződött. 

-Nem érdekel, hogy nincs hozzá kedved! Ezt nem te fogod eldönteni hanem az apád. Te mint az egyetlen fia fogsz a nyomdokaiba lépni és holnap még véletlen se okozol csalódást neki. 

-És ha azt mondom, hogy NEM?-néztem rá unottan ő pedig már majd felrobbant idegességében.

-Szerintem ezt már az előbb tisztáztam.-mondta ellent mondást nemtűrően és otthagyott.

A többiek körülöttem még mindig engem figyeltek és várták, hogy most mit teszek.

Nem foglalkoztam velük. Inkább csak egy vállrántás kiséretével felvettem fejhallgatóm arra pulóverem kapucniját majd ott hagytam őket. 

Egyenesen az erdő felé tartottam és kezdtem egyre feszültebb lenni. Nem értem, hogy miért akarják annyira, hogy én legyek a vezérük?! Világosan megmondtam, hogy nem akarom. Azért mert apám az alfa nekem még nem kell azzá válnom. Utálom ezt az egészet! Utálok igy élni!-észre sem vettem, hogy időközben kiabálni kezdtem és minden "utálom"-mal kezdődő mondatom után belerúgtam valamibe. A hangomból visszavéve és a környezetemet is megkimélve vissza süllyedtem gondolataimba. -Én ember vagyok és az is akarok maradni. Nempedig egy állat akit csak ösztönei vezetnek. Barátokat akarok! Igazi EMBER barátokat anélkül ha eluralkodik rajtam az ösztön felakarjam falni őket... Persze most még egész jól tudok uralkodni magamon, mert még inkább ember vagyok mint állat. De ha holnap.... ha holnap túl kell esnem a beavatáson akkor már inkább leszek farkas mint ember... és mindezek mellett még ott van az a hülye alfa választás. Ezért a cimért megkell ugyan küzdeni de már évezredek óta családunk férfi tagjai azok. Én nem akarok az lenni viszont ha részt veszek benne megalázni se hagyom magam... itt jön a probléma... az egyetlen megoldás az ha nem veszek benne részt! 

Merengésem közben arra lettem figyelmes, hogy egy tanyához értem. 

-Tökéletes!-kiáltok fel majd gyorsan el is hallgatok nehogy észre vegyen valaki. Itt meghúzom magam egy időre igy lemaradok a holnapi küzdelemről és mivel utána úgyis kitagadnak valószinűleg (ami nem is olyan nagy baj) lesz hol maradnom. 

Benéztem az istállóba, hogy van e ott valaki majd megkönnyebbülve, hogy üres beléptem és kerestem egy eldugott zugot ahol aludhatok. 

A nap lement utat engedve ezzel a teliholdnak és másik énemnek. Érzékeim kifinomultabbak lettek az éhségem pedig egyre gyötrőbb. Az istálló mellett csirkék voltak akiknek gyorsan és kegyetlenül elvettem életét. Lassan visszamentem az istállóba ahol egy rémült fiúval találtam szembe magam. Inkább ügyet sem vetve rá elsétáltam mellette és lefeküdtem aludni. 

Másnap reggel ugyan azzal a rémült mégis kiváncsi szempárral találtam szembe magam. 

-Mit nézel?-kérdeztem nyújtózkodás és ásitás közben. 

-Te.te.te.te.-dadogott mint egy hülye aki csak ezt az egy szót ismeri.-Te meg mi a fene vagy?-hangzott el végül a nem túl kedves kérdés.

-Hát kössz. Mégis minek nézek ki?-kérdeztem némi tettetett sértődöttséggel a hangomban.

-Szerintem nem ez a legjobb pillanat, hogy arrogáns legyél.-emelte fel hangját.

-Éjjel megetted a csirkéket és....-ekkor ránéztem a fiú bekötözött kezére hirtelen megragadtam azt ő pedig látszott, hogy megijedt. 

-Ezt én csináltam?-kérdeztem tőle aggódva. Hirtelen kirántotta kezét enyémből és csak odavágott egy "NEM"-et. Nekem pedig hatalmas kő esett le a szivemről. 

-Figyelj azért valami magyarázatot igazán adhatnál. 

-Sajnálom amit a csirkékkel tettem. Igérem kárpótollak értük. Viszont valamit szeretnék kérni tőled.-mondtam lesütött szemekkel mert kellemetlenül éreztem magam, hogy ezek után még kérni merek bármit is.

-Nem garantálom, hogy teljesül de mondjad.

-Nem maradhatnék nálad egy darabig?- néztem rá kérlelő szemekkel.

-Mivan? Megőrültél? Megint az az izé lesz belőled és akkor mit fogsz majd megenni? a kutyákat? a lovakat? vagy esetlen engem? Na neeeem... Kössz de én ezt kihagynám.-vált hisztérikussá.

-Hé higgadj már le. Előszöris nem "izé" hanem farkas, másodsorban ne aggódj nem fogok átváltozni. Az csak teliholdkor történik meg mint tegnap este és ha én akarom.... és hidd el, hogy én egyáltalán nem akarom. 

-De miért akarsz itt maradni hisz nem is ismersz?!

Ekkor elmeséltem neki mindent ami történt, hogy miért is vagyok most itt és, hogy mennyire normális életet szeretnék élni. Ő végig csendben figyelt rám és mikor befejeztem akkor is némán figyelt engem. Láttam szemében, hogy sajnál de ez nem az a fajta lenéző sajnálat volt hanem barátságos. Láttam szemében az elhatározást, hogy segiteni fog nekem. A szivemben pedig ahogy a fiú arcát figyeltem mérhetetlen melegség és boldogság járt át. Ahogy rámnéz ahogy beszél hozzám... bár még nem is ismerem őt mégis úgy érzem magam mellette mint aki hazaért és ezért hihetetlenül hálás vagyok neki.

-Egyébként még be se mutatkoztam. Tao vagyok.-majd kezet nyújtottam neki. Viszonozta kézfogásom majd rám mosolygott.

-Örülök a találkozásnak Tao. Én Luhan vagyok.

_______________________________________________________________

Hát meghoztam az első részt.:) Minden véleményre kiváncsi vagyok.:) az esetleges helyes irási hibákért bocsánat és a hosszú 'i' ért is mert a gépemen az sajnos nincs. Remélem azért tetszik és kritikának és véleménynek tényleg nagyon tudnék örülni.^^

Bevezető.~

Egy fiú aki kitörne családja árnyékából és új, normális életet élne. Ahol nem ösztönei hanem az esze irányítja cselekedeteit.
Vajon sikerül új életet kezdenie vagy családja meg hiúsítja terveit?
Mennyire bízhat az emberekben? Találkozhat valakivel aki megváltoztatja az életét vagy majd ő is hátba támadja?
Sok megválaszolatlan kérdés egy fiú életében akinek bűne csupán annyi, hogy nem oda született ahová valójában neki kellett volna.