Anyám éles hangja törte meg egyedül a csendes estét amint épp velem kiabált körülöttünk pedig minden szempár ránk szegeződött.
-Nem érdekel, hogy nincs hozzá kedved! Ezt nem te fogod eldönteni hanem az apád. Te mint az egyetlen fia fogsz a nyomdokaiba lépni és holnap még véletlen se okozol csalódást neki.
-És ha azt mondom, hogy NEM?-néztem rá unottan ő pedig már majd felrobbant idegességében.
-Szerintem ezt már az előbb tisztáztam.-mondta ellent mondást nemtűrően és otthagyott.
A többiek körülöttem még mindig engem figyeltek és várták, hogy most mit teszek.
Nem foglalkoztam velük. Inkább csak egy vállrántás kiséretével felvettem fejhallgatóm arra pulóverem kapucniját majd ott hagytam őket.
Egyenesen az erdő felé tartottam és kezdtem egyre feszültebb lenni. Nem értem, hogy miért akarják annyira, hogy én legyek a vezérük?! Világosan megmondtam, hogy nem akarom. Azért mert apám az alfa nekem még nem kell azzá válnom. Utálom ezt az egészet! Utálok igy élni!-észre sem vettem, hogy időközben kiabálni kezdtem és minden "utálom"-mal kezdődő mondatom után belerúgtam valamibe. A hangomból visszavéve és a környezetemet is megkimélve vissza süllyedtem gondolataimba. -Én ember vagyok és az is akarok maradni. Nempedig egy állat akit csak ösztönei vezetnek. Barátokat akarok! Igazi EMBER barátokat anélkül ha eluralkodik rajtam az ösztön felakarjam falni őket... Persze most még egész jól tudok uralkodni magamon, mert még inkább ember vagyok mint állat. De ha holnap.... ha holnap túl kell esnem a beavatáson akkor már inkább leszek farkas mint ember... és mindezek mellett még ott van az a hülye alfa választás. Ezért a cimért megkell ugyan küzdeni de már évezredek óta családunk férfi tagjai azok. Én nem akarok az lenni viszont ha részt veszek benne megalázni se hagyom magam... itt jön a probléma... az egyetlen megoldás az ha nem veszek benne részt!
Merengésem közben arra lettem figyelmes, hogy egy tanyához értem.
-Tökéletes!-kiáltok fel majd gyorsan el is hallgatok nehogy észre vegyen valaki. Itt meghúzom magam egy időre igy lemaradok a holnapi küzdelemről és mivel utána úgyis kitagadnak valószinűleg (ami nem is olyan nagy baj) lesz hol maradnom.
Benéztem az istállóba, hogy van e ott valaki majd megkönnyebbülve, hogy üres beléptem és kerestem egy eldugott zugot ahol aludhatok.
A nap lement utat engedve ezzel a teliholdnak és másik énemnek. Érzékeim kifinomultabbak lettek az éhségem pedig egyre gyötrőbb. Az istálló mellett csirkék voltak akiknek gyorsan és kegyetlenül elvettem életét. Lassan visszamentem az istállóba ahol egy rémült fiúval találtam szembe magam. Inkább ügyet sem vetve rá elsétáltam mellette és lefeküdtem aludni.
Másnap reggel ugyan azzal a rémült mégis kiváncsi szempárral találtam szembe magam.
-Mit nézel?-kérdeztem nyújtózkodás és ásitás közben.
-Te.te.te.te.-dadogott mint egy hülye aki csak ezt az egy szót ismeri.-Te meg mi a fene vagy?-hangzott el végül a nem túl kedves kérdés.
-Hát kössz. Mégis minek nézek ki?-kérdeztem némi tettetett sértődöttséggel a hangomban.
-Szerintem nem ez a legjobb pillanat, hogy arrogáns legyél.-emelte fel hangját.
-Éjjel megetted a csirkéket és....-ekkor ránéztem a fiú bekötözött kezére hirtelen megragadtam azt ő pedig látszott, hogy megijedt.
-Ezt én csináltam?-kérdeztem tőle aggódva. Hirtelen kirántotta kezét enyémből és csak odavágott egy "NEM"-et. Nekem pedig hatalmas kő esett le a szivemről.
-Figyelj azért valami magyarázatot igazán adhatnál.
-Sajnálom amit a csirkékkel tettem. Igérem kárpótollak értük. Viszont valamit szeretnék kérni tőled.-mondtam lesütött szemekkel mert kellemetlenül éreztem magam, hogy ezek után még kérni merek bármit is.
-Nem garantálom, hogy teljesül de mondjad.
-Nem maradhatnék nálad egy darabig?- néztem rá kérlelő szemekkel.
-Mivan? Megőrültél? Megint az az izé lesz belőled és akkor mit fogsz majd megenni? a kutyákat? a lovakat? vagy esetlen engem? Na neeeem... Kössz de én ezt kihagynám.-vált hisztérikussá.
-Hé higgadj már le. Előszöris nem "izé" hanem farkas, másodsorban ne aggódj nem fogok átváltozni. Az csak teliholdkor történik meg mint tegnap este és ha én akarom.... és hidd el, hogy én egyáltalán nem akarom.
-De miért akarsz itt maradni hisz nem is ismersz?!
Ekkor elmeséltem neki mindent ami történt, hogy miért is vagyok most itt és, hogy mennyire normális életet szeretnék élni. Ő végig csendben figyelt rám és mikor befejeztem akkor is némán figyelt engem. Láttam szemében, hogy sajnál de ez nem az a fajta lenéző sajnálat volt hanem barátságos. Láttam szemében az elhatározást, hogy segiteni fog nekem. A szivemben pedig ahogy a fiú arcát figyeltem mérhetetlen melegség és boldogság járt át. Ahogy rámnéz ahogy beszél hozzám... bár még nem is ismerem őt mégis úgy érzem magam mellette mint aki hazaért és ezért hihetetlenül hálás vagyok neki.
-Egyébként még be se mutatkoztam. Tao vagyok.-majd kezet nyújtottam neki. Viszonozta kézfogásom majd rám mosolygott.
-Örülök a találkozásnak Tao. Én Luhan vagyok.
_______________________________________________________________
Hát meghoztam az első részt.:) Minden véleményre kiváncsi vagyok.:) az esetleges helyes irási hibákért bocsánat és a hosszú 'i' ért is mert a gépemen az sajnos nincs. Remélem azért tetszik és kritikának és véleménynek tényleg nagyon tudnék örülni.^^
